Adósságot is örökölnék, visszautasítsam az örökségem?

Egyre jellemzőbb, hogy a hagyatékok nemcsak vagyontárgyakat, ingóságokat és ingatlanokat, hanem hitelt – vagy valamilyen tartozás formájában – egyéb adósságot is tartalmaznak.

Az örökösökben jogosan merülhet fel a kérdés, érdemes-e ilyenkor az adóssággal terhelt hagyatékkal foglalkozni, vagy egyszerűbb, ha inkább teljesen kimaradnak belőle. Jó tudni, hogy nem minden esetben éri meg visszautasítani az örökséget, mert akár bonyolult helyzetbe is keverhetjük magunkat és családtagjainkat. Egyszerűbb megoldás lehet – ha van rá mód – hagyatéki egyezségben megállapodnunk a hitelezőkkel. Elmondjuk, hogy miért.

A hagyaték az örökhagyót a halálakor megillető vagyont (tárgyakat, pénzeszközöket, jogokat stb.), de egyben hiteleit és adósságait is jelenti, ezért a tartozások is örökölhetők. Sokan tévesen úgy gondolják, ha valaki a hagyaték részeként adósságot is örököl, akkor élete végéig törlesztenie kell, sőt, rosszabb esetben még a gyerekeinek is nyögnie kell a terheket. Valójában azonban az örökös a hagyaték tárgyaival és azok hasznaival felel a hitelezőknek, ha pedig a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában, az örökös (de csak az öröksége erejéig) egyéb vagyonával is felel.

Amennyiben a hagyatékot tartozás terheli, sokaknak egyértelmű megoldásnak tűnhet, hogy visszautasítják az örökségüket, így szerettük vagyonából ugyan nem kapnak semmit, de legalább az adósság terhe is lekerül a vállukról. Kevesen tudják azonban, hogy az örökség visszautasítása nem jelenti automatikusan azt, hogy a család azonnal és végleg megszabadul a tartozástól. Ha valaki visszautasítja az örökséget (és egyben az adósságot), ő maga ugyan kiesik az örökösök sorából, a hagyaték azonban minden pozitívumával és negatívumával együtt a legközelebbi (elsősorban) leszármazójára, alapesetben a gyermekére száll. Neki szintén lehetősége van visszautasítani azt, de ha kiskorú, csak a gyámhatóság jóváhagyásával teheti meg, ami kellemetlen, de legalábbis hosszadalmas jogi procedúrát jelenthet a családnak. (Ha minden potenciális örökös így tesz, akkor az örökség végső soron az államra száll, addig azonban akár hosszú hónapok, sőt évek is eltelhetnek.)

Visszautasítás helyett egyezség

Számos esetben a visszautasítás helyett érdemesebb – a tartozás mértéke és a törlesztési lehetőségek tisztázása után – az örökösnek megegyezni a hitelezőkkel az adósság rendezéséről. Az örökösnek már a hagyatéki tárgyaláson is lehetősége van a hagyaték egy részét vagy egészét átruházni a hitelezőkre, vagy részletfizetésben megállapodni velük, akik általában hajlanak a megegyezésre, mert pontosan tudják, hogy a leggyorsabban és legbiztosabban így látják viszont a pénzüket. Ez mindenki számára jó megoldás lehet, a hitelezők is megnyugodhatnak, az örökös pedig élvezheti az adósságoktól megszabadított hagyatéki vagyont.

Abban az esetben, ha az örökös attól tart, hogy nem tud az elhunyt minden adósságáról, kérheti a közjegyzőt, hogy tegyen közzé hirdetményt, így a hitelezők már a hagyatéki eljárás alatt bejelenthetik a fizetési igényeiket.

Ha adósság van a hagyatékban, semmiképpen nem jó taktika, ha homokba dugjuk a fejünket. A tartozások ugyanis csak öt év alatt évülnek el, ezért a hitelezők a hagyatéki eljárás lezárása után is jelentkezhetnek az adósság rendezésére, amit az örökös (ha elfogadta az örökséget) nem tagadhat meg. A követelések elévülési idején belül tehát érdemes felelősen bánni az örökséggel, mert annak értékéig az adósságért az örökös a saját vagyonával is felelhet. Ha az örökölt vagyont időközben eladta vagy elköltötte, a jogos követelést saját zsebből kell kifizetnie. Erre kivétel, ha az örökös a teljes örökségét a tartozások kifizetésére fordította, és a vagyonból nem maradt semmi, ilyenkor az utólag jelentkező hitelező a fizetési igényét már nem érvényesítheti az örökössel szemben.

Ha a hagyatéki eljárás alatt az örökösnek mégsem sikerül megegyezni a hitelezőkkel, a bírósági peres eljárásnál gyorsabban és egyszerűbben, közjegyző előtti egyezségi eljárásban is megállapodhatnak az illetékes közjegyzőnél. A közjegyző által jóváhagyott egyezség ugyanolyan hatályú, mintha bíróság hagyta volna jóvá (amelynek hatálya pedig az ítélettel azonos), és a vállalt kötelezettségek közvetlenül végrehajthatók, amennyiben az egyezséget valamelyik fél nem tartja be.

Nem csak a hitelezőkkel köthető megállapodás

Az örökösök a hagyatéki eljárás során nem csak a hitelezőkkel, hanem egymással is megállapodhatnak a vagyon elosztásáról, amivel lényegesen felgyorsíthatják az eljárást. Osztályos egyezségben akár az elhunyt végakaratát is felülírva egyezhetnek meg a hagyaték felosztásáról, így minden örökös azt kaphatja a vagyonból, amire leginkább szüksége van, még akkor is, ha az örökhagyó eredetileg nem azt szánta neki. Az osztályos egyezség feltétele, hogy minden örökösnek, ha csak egy kopott hintaszék vagy egy rozsdás bicikli erejéig is, de részesednie kell a vagyonból.

Forrás: Közjegyzőtkeresek.hu

Ha közjegyzői segítségre van szüksége, vagy ha kérdése van, vegye fel velünk bátran a kapcsolatot.