Lezáratlan örökség.

Lezáratlan örökség: mit tehetünk az elhunyt vagyonával?

Lezáratlan örökség

Mindannyiunk életében fájdalmas pillanat, amikor elveszítjük szeretett hozzátartozóinkat. Ráadásul a mély gyász idején szembesülünk azzal, hogy egy sor gyakorlatias döntést kell meghoznunk az örökséggel kapcsolatban. A hagyatéki eljárás több hónapig is eltarthat, így időbe telik, amíg megkapjuk a jogerős hagyatékátadó végzést. De mi történik addig? Hozzányúlhatunk-e az elhunyt bankszámlájához lezáratlan örökség esetén? Kell-e fizetnünk a közüzemi számlákat vagy a hiteleket? Eladhatjuk-e az örökhagyó lakását, autóját? És ki vezesse a céget, amíg nem zárul le a hagyatéki eljárás?

A közjegyző által lefolytatott hagyatéki eljárás célja, hogy tisztázza az örökléssel kapcsolatos kérdéseket: megállapítsa az örökösök személyét, a hagyatékból való részesedésük arányát, valamint az öröklés jogcímét (törvényes vagy végrendeleti). Az eljárás lezárultáig, azaz a jogerős hagyatékátadó végzés kézhezvételéig egyik örökös sem rendelkezhet teljesen önállóan az öröklött vagyonelemekkel. Ez sokszor igen fájdalmas és megterhelő az örökösök számára, hiszen a hagyatéki eljárás ideje alatt sem áll meg az élet, és számtalan dolgot kell rendezni annak érdekében, hogy a későbbiekben ne legyen nagyobb kellemetlenség belőle.

Hozzányúlhatunk-e az elhunyt bankszámlájához?

A bankkártyáról az örökhagyó halála után már nem vehetünk fel pénzt, még akkor sem, ha ismerjük a kódot. A korábbi meghatalmazás sem jogosít fel minket erre, mert az csak az örökhagyó életében volt érvényes. A számlával csak abban az esetben rendelkezhetünk szabadon rögtön az örökhagyó elhalálozását követően, ha haláleseti kedvezményezettként voltunk megjelölve. Minden más esetben a bankszámla is a hagyaték részét képezi, így nem nyúlhatunk hozzá mindaddig, amíg nem rendelkezünk az erre feljogosító jogerős hagyatéki végzéssel. Indokolt esetben kérhetjük a közjegyzőtől rész-hagyatékátadó végzés meghozatalát a bankszámlára vonatkozóan, ha az átadásnak az előfeltételei a hagyatéknak erre a részére már fennállnak.

Mi legyen a közüzemi számlákkal?

A közüzemi számlákat mindenképpen érdemes tovább fizetni, mert különben kikapcsolhatják a szolgáltatást, és a visszakapcsoltatás sokba kerülhet a későbbiekben. Célszerű, ha az fizeti a csekkeket, aki valószínűleg örökölni fogja az ingatlant. Ha mégsem ő kapná meg, akkor a befizetett összeget visszakövetelheti a tényleges örökösöktől. A haláleset után tehát érdemes felkeresni a közüzemi szolgáltatókat a halotti anyakönyvi kivonattal, hogy egyeztessünk velük a számlázás módjáról. Az egyes szolgáltatók szabályzata és gyakorlata eltérhet, ezért mindenképpen közvetlenül az érintetett céget keressük fel, de nagy valószínűséggel a számla átíratásával nem szükséges megvárnunk a hagyatéki eljárás végét.

Mihez kezdjünk az örökséget terhelő hitellel?

Ha a hiteltartozás összege nagyobb, mint az örökölt vagyoné, akkor célszerű visszautasítani az örökséget. A döntés meghozatalához jó tudni, hogy az örökösök csak az örökölt vagyon mértékéig felelnek a hiteltartozásért. Ha mégis az örökség megtartása mellett döntünk, akkor a későbbi bonyodalmak elkerülése végett érdemes felkeresni a pénzintézetet, és egyeztetni a hitel további sorsáról.

A tartozás visszafizetéséről megállapodhatunk az érintett cégekkel. Ha például van a hagyatékban egy lízingelt autó vagy egy jelzáloggal terhelt ingatlan, akkor célszerű minél hamarabb felkeresni a hitelezőt, hogy tájékozódjunk, hogyan lehet átvállalni a szerződést vagy visszafizetni a hitelt.

Eladhatjuk-e a lakást vagy a kocsit lezáratlan örökség esetén?

Az örökség várományosaként fontos tudni, hogy a lakást, a nyaralót vagy bármely ingóságot (ékszert, autót stb.) csak akkor lehet véglegesen eladni, ha már jogerős a közjegyző hagyatékátadó végzése. Megkezdhetjük a vagyontárgy hirdetését vagy akár adásvételi szerződést is köthetünk rá, azonban ilyenkor mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni. Például a hagyatéki eljárást folytató közjegyzőtől is kérhetjük a szerződés okiratba foglalását annak érdekében, hogy a szerződés hatálya és az egyéb részletek biztosan jogilag érvényes formában kerüljenek rögzítésre.

Ha sürgős lenne az értékesítés, ebben az esetben is megoldást jelenthet, ha rész-hagyatékátadó végzés meghozatalát kérjük a közjegyzőtől. Továbbá gyorsítani lehet az ügyvitelt azzal, ha az örökösök mindegyike lemond a fellebbezési jogáról, mert akkor már akár a tárgyalás napján jogerős lehet a végzés. Így a közjegyző rögtön meg tudja keresni a földhivatalt a tulajdonjog átvezetésére.

Ki vezesse a céget?

Ha egy cég vezető tisztségviselője meghal, akkor az örökösöknek nem kell megvárniuk a hagyatéki eljárás végét, sőt, a cég folyamatos működését biztosítani kell, így érdemes mielőbbi lepéseket tenni. Az ügyvezetői minőség nem öröklődik, tehát a cég újabb vezetőjének kijelölése független a hagyatéki eljárástól. Ha az ügyvezető egyben tulajdonosa is volt a cégnek, amelyben dolgozott, akkor ügygondnok részvételével kell a taggyűlést megtartani és az új ügyvezetőt kijelölni. Az ügygondnok kirendelése a jegyzőtől vagy a közjegyzőtől kérhető.

A cikk alapja több mint egy éve készült, nem feltétlenül a hatályos információkat tartalmazza.

Forrás: Közjegyhőtkeresek.hu

Ha jogi segítségre van szüksége, keressen bátran bennünket.